Hogyan lehetséges a személyiségfejlődés útjára lépni a filmkockákon keresztül? A Szárnyas fejvadász 2049-ben „K” a főhős miután rátalál a hiteles apára, és megtapasztalja az összetartozás érzését, tovább tud lépni azon az úton, amely egy következő fejlődési fázishoz vezet. Tehát joggal kérdezhetjük, hogy ha van egy hős, akit követhetünk, és akivel pár közös világmegmentő manővert lebonyolítunk, miénk a boldogság záloga? Mi kell ahhoz, hogy meg lehessen élni a hiteles apára való rátalálás érzését?

Mindig felmerül a kérdés, hogy érdemes –e folytatást készíteni egy-egy korszakalkotó filmből, azaz lehet –e egy világklasszis hősnek olyan leszármazottja, aki ugyanúgy viszi tovább az örökséget. A kérdés azonban nem az, hogy a cyberpunk kultfilmek Szárnyas fejvadásza megismételhető-e, hanem az, hogy a 80-as évekbeli változatban megjelenő értékek hogyan emelhetőek át, hogyan interpretálhatóak mai világunkba? Van –e olyan értékrendje az apának, amelyet fia úgy tud követni, hogy közben az mégsem életidegen jelenlegi életünkben. A sci-fi fénykorát követő kiábrándultságban nem lehet elvárnunk, hogy ugyanolyan erővel törjön be a fiatalabb scéna, hiszen a társadalmi struktúra átrendeződését követően, a műfajok minden lehetséges feltérképezése után már csak a kiüresedés maradt. Minden különleges és egyedülálló, de mégis minden utánzat – akárcsak „K” világában megjelenő hologramlány az űrvárossal és a technokrata neonvilág fényeivel. A film tehát nemcsak leképzése jelenkori problémáinknak, hanem előző részével (1982) az idői dimenziót is beemeli, mint a korosztályok közötti szakadék problematikáját. Ezzel sikerül igazán megmutatnia az apa-fiú vonatkozásának lehetséges kapcsolódási pontjait. A múlt értékeit úgy sikerül tovább éltetnie a fiúnak, hogy nem öncélúan hirdeti, hanem annak alárendelődve segíti tovább vinni azt, így téve magáévá valóban az érzést. Ugyanezt az értékrendet figyelhetjük meg a Harrison Ford által megszemélyesített apafigurában, aki az öncélúság helyett átadta a főszerepet Ryan Goslingnak, s így vált példaképpé az apai viselkedésforma.

Ez azonban nem megy egyik percről a másikra. Végig követhetjük a főhős személyes szenvedéstörténetét, felismeréseit és ezzel együtt fájdalmait, hiszen a személyiségfejlődés egy hosszú folyamat eredménye. Éppen ezért nem állja meg a helyét a film indokolatlan hosszára vonatkozó kritikák sora. Nagyon is indokolt ez a rendezői attitűd, hiszen a személyiségváltozás érzékeltetéséhez azt is meg kellett ragadnia, hogy mindez nem egy gyors lefolyás eredménye. A néző részese lett annak a lélektani munkafolyamatnak, melyet az idői dimenzió határoz meg. Legyen utunkon kísérő akár egy hős, akár egy apa, vagy akár egy terapeuta, a lélektani fejlődés egy hosszú folyamat eredménye, melyet kellően meg kell élni minden egyes hullámával együtt. Mert ha ez elmarad, akkor éppen a lényeg veszik el, azaz az értékek belsővé válása, mely lehetővé tenné a személyiség igazi fejlődését.

Boross-Scholtz Emília

okleveles pszichológus, 
relaxációs-, és szimbólumterapeuta
pszichodráma asszisztens

a Rendelő vezetője
Elérhetőség: varirendelo@gmail.com